Manapság a világ olyan gyorsan változik, hogy mire felnövünk, nemcsak a fiatalságnak kell búcsút mondani, hanem annak a világnak is. amelyben fiatalok voltunk.
(Sir Peter Medawar)
Ez a rendkívül felgyorsult fejlődés nem mindig volt jellemző. Évszázadokig nem volt nyugdíjrendszer. Régen az emberek, csak akkor számíthattak az időskori ellátásra, ha gyermekei, vagy unokái támogatták őket. Ha valaki beteg vagy munkaképtelen lett, megöregedett csak a családi közösség segítségére számíthatott. Hasonlóképpen nem volt ritka az sem, ha valaki megárvult, vagy megözvegyült a szűkebb-tágabb család befogadta és biztosította a megélhetését. Azok az emberek, akik nem házasodtak meg, magányosak maradtak idős korukra is. Öregen, szegényen, betegségük idején jó szándékú embertársaik alamizsnáján, illetve az egyházakon kívül nem számíthattak semmilyen segítségre.
Ez egészen a nyugdíjrendszer kialakulásáig tartott. A nyugdíjrendszer valójában születésétől fogva folyamatos mozgásban, változásban van. Kezdetben a szakmai, munkahelyi nyugdíjrendszerek jöttek létre. A Vaskancellár, Bismarck kezdeményezésére 1881-ben a parlamentnek írt levelében Vilmos császár kijelentette, hogy a koruk vagy egészségi állapotuk miatt munkaképteleneknek joguk van az állami gondoskodásra.
